Jogi megoldások a mikro-, kis- és középvállalkozások működésének támogatására

Bevezetés

Európai Uniós szintéren azt a tendenciát láthatjuk kibontakozni, hogy az EU a kis- és középvállalkozások piaci szerepének növekedése érdekében igyekszik az anyagi jellegű támogatások mellett csökkenteni azok adminisztratív terheit, egyszerűsíteni a rájuk vonatkozó speciális szabályokat.[1] A magyar gazdaság döntő részét képezik ezen kis- és középvállalkozások, így nyilvánvalóan elemi érdekünk – bizonyos esetben pedig jogi kötelezettségünk – a hazai jogszabályi környezetbe is integrálnunk ezt a tendenciát. Jelen cikk célja, hogy bemutasson két magyar jogrendszerbeli megoldást, amelyek ezt a tendenciát hivatottak segíteni.

Elsőként egy több évtizede hatályos jogszabályi rendelkezés kerül bemutatásra, amely a gyakorlatban igen nagy előnyhöz juttathatja adott esetben az érintett vállalkozást, mégis számos helyzetben tapasztalható, hogy mellőzik az arra való hivatkozást. Második körben pedig egy nóvum kerül bemutatásra, amely szintén előnyhöz juttathatja a körültekintő kis- és középvállalkozást[2], amennyiben az elszenvedője lenne egy hibás teljesítéssel összefüggő jogügyletnek.

Azon túl, hogy az európai uniós jogalkotás a KKV-k helyzetének könnyítésére sarkallja a tagállamokat, Magyarországon az Alaptörvényből eredő alkotmányos szándék is ebbe az irányba navigálja a jogalkotást. Az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdése ugyanis a tisztességes gazdasági versenyfeltételek megteremtéséről szól, valamint az állam kötelezettségét rögzíti a piaci erőviszonyok kiegyenlítésére. Ez alapján pedig a létszám és árbevétel tekintetében kisebb vállalkozások számára az állam bizonyos könnyítések alkalmazásával köteles egyenlő versenyfeltételeket biztosítani, kiemelten akkor, amikor a KKV-k az üzleti tevékenységükön kívül járnak el.

A KKV meghatározása

 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV tv.) alapján KKV-nak az a vállalkozás minősül, amelynek összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg. A KKV-kategórián belül kisvállalkozás az, amely 50 főnél kevesebb foglalkoztatottal rendelkezik, és árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg; mikrovállalkozás pedig az, amely 10 főnél kevesebb foglalkoztatottal működik, és árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

Fontos korlát, hogy nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése – tőke vagy szavazati joga alapján – külön-külön vagy együttesen eléri vagy meghaladja a 25%-ot. A KKV tv. emellett rögzíti azt is, hogy ahol jogszabály „KKV-t”, „mikro-, kis- és középvállalkozást”, illetve „kis- és középvállalkozást” említ, azon – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a KKV tv. szerinti KKV-t kell érteni, vagyis a fenti definíció a gyakorlatban általános hivatkozási alapként szolgál.

A KKV mint hitelező a felszámolási eljárásban

Tekintettel arra, hogy a kis-és középvállalkozások jelentős szerepet töltenek be a magyar gazdaság életében, aktív piaci tevékenységük során nagyon gyakori, hogy valamely fizetésképtelenségi eljárásban válnak érintetté. Ezen eljárások közül pedig a felszámolással találkozhatnak leggyakrabban. Természetesen a KKV szempontjából ideális, ha ezen eljárásnak hitelezői oldalán áll, azonban a gyakorlati tapasztalatok szerint a hitelezői oldal sem garantál teljes megtérülést, így a pozíció nem jelent egyben gazdaságilag győztes helyzetet.

Egy ilyen eljárásban mindig vízválasztó kérdés, hogy a hitelezői igény a felszámolási eljárásban a hierarchia melyik fokán áll, ugyanis a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 57.§-a foglalkozik azzal, hogy a felszámolási eljárás alatt álló gazdálkodó szervezetnek milyen sorrendben kell a fennálló tartozásokat kielégíteni.[3] A hitelezői igénybejelentések alapján alakul ki ez a lista, amely meghatározza az adott hitelezői igény ranghelyét.[4] A hitelezők követeléseiket a felszámolónak jelenthetik be a felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő 40 napon belül, melyet követően – a határidő megtartása és a nyilvántartásba vételi díj, valamint költségátalány maradéktalan megfizetése esetén – a felszámoló a bejelentést követő 45 napon belül megvizsgál és 15 napon belül értesíti is a hitelezőket a bejelentett követelés nyilvántartásba vételéről vagy vitatásáról. A KKV-kra vonatkozó specialitás pedig épp ezen ranghelyek kapcsán válik fontossá, ugyanis a Cstv. 57. § (1) bekezdése 8 ranghelyet nevesít. Ebből számunkra elsődlegesen a 4. ranghely a legfontosabb, ugyanis ezen d) ponttal jelzett szinten állnak:

d) a kötvényen alapuló követelések kivételével, magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése (így különösen a hibás teljesítésből, a kártérítésből, sérelemdíjból eredő követelések, a szakmában szokásos várható szavatossági vagy jótállási kötelezettségek felszámoló által számszerűsített összegét is ideértve), a kis- és mikrovállalkozás, a mezőgazdasági őstermelő követelése (…).

Elsőként a lehetséges alanyok körére érdemes kitérni, hiszen szembetűnő, jelentős változás az eddig tárgyalt, tág értelemben vett KKV-k halmazához képest, hogy a Cstv. e szakasza csupán a kis- és mikrovállalkozások körének engedélyezi, hogy e pont alapján kérjék a követelésük bejelentését. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény ugyanis három kategóriába sorolja a KKV-kat, mégpedig létrehozva egy, a hétköznapi elnevezésükben nem feltüntetett mikrovállalkozási kategóriát. A szabályozás létszám, valamint árbevétel alapján különbözteti meg ezen csoportokat.

Ez az alanyok volumenét tekintve jelentős differencia, hiszen a középvállalkozás mellőzésével a jogalkotó kizárta ebből a körből mindazon KKV-kat, amelyek összes foglalkoztatotti létszáma 50 és 250 fő között van, valamint amelyeknek az éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege 10 millió és 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg közötti. Nyilvánvaló, hogy ezzel a megszorítással jelentős számú vállalkozó veszíti el esélyét erre a ranghelyre, hiszen a KSH 2024-es évre vonatkozó prelimináris adatai szerint a 894.262 darab KKV besorolású szervezet közül 5.943 darab középvállalkozásnak minősül, azonban láthatóan a KKV-k többsége számára alkalmazható ez a jogszabályhely.

Gyakori értelmezési hiba, hogy a jogszabály szövegszerkezetéből adódóan olyan speciális csoportnak tekintik az igénybejelentők ezt a ranghelyet, ahová nem férnek be a kis- és mikrovállalkozások gazdasági tevékenységből eredő más követelései. Holott a jogszabály azon restrikciókat csupán az első tagmondatban megjelölt magánszemélyekre iktatta be. A kis- és mikrovállalkozások korlátozás nélkül jelenthetik be ezen ranghelyre a gazdálkodó tevékenységükből eredő bármely nemű követeléseiket, a felszámolási eljárás sajátosságaiból eredően még azokat is, amelyek a bejelentéskor még nem váltak esedékessé, hiszen a felszámolási eljárás elrendelése főszabály szerint minden fennálló követelést lejárttá tesz.

Aki pedig ezt a megszorító rendelkezést a kis- és mikrovállalkozások esetében is alkalmazandónak véli, az csupán az f) pont alapján 6. ranghelyen az egyéb követelésekre hivatkozva kérheti a követelése nyilvántartásba vételét. Ha tehát a hitelezői igényt bejelentő fél kellően körültekintő és nem esik az előző bekezdésben leírt hibába, úgy egy sokkal kedvezőbb ranghelyen várhatja a követelése kielégítését a felszámolási eljárás lezárultakor.

A KKV mint fogyasztó

 Tekintettel arra, hogy a KKV már a nevében is viseli a vállalkozás meghatározását és az általános megfogalmazás szerint a vállalkozások gazdasági tevékenységet folytató jogalanyok, a Ptk. eddig nem is tekintett rájuk másként, mint a Ptk. Értelmező Rendelkezéseinek[5] 4. pontjában definiált vállalkozásokra. Ez kiemelten fontos fogalom a törvényben, mert a Ptk. számos speciális rendelkezést tartalmaz a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésekre.

A Ptk. módosításával, 2025. augusztus 22-i hatállyal azonban kiegészítésre került a törvény hibás teljesítésről szóló X. Cím XXIV. Fejezete, mégpedig akképpen, hogy e terjedelmes fejezetben speciálisan fogyasztónak kell tekinteni azon KKV-t, amelyek a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el az adott ügyben.[6] Fontos, hogy itt a Ptk. nem él a Cstv. szűkítő megoldásával és ezt a „kedvezményt” kiterjeszti a középvállalkozásokra is.

Ezen módosításnak köszönhetően tehát ugyanazok a jogok illetik meg a KKV-kat a kellékszavatosság, a termékszavatosság körében, mint a klasszikus értelemben vett, természetes személy fogyasztókat. Azonban felhívom a figyelmet arra, hogy ez a módosítás nem érinti a Ptk. értelmező Rendelkezéseiben definiált fogyasztó, valamint a már említett vállalkozás fogalmát sem, így ez a sajátos megoldás, amely a KKV-kat átemeli a vállalkozások köréből a fogyasztói oldalra, csupán a Ptk. X. Címének XXIV. Fejezetében alkalmazandó. Vagyis, ha nem hibás teljesítésről van szó az adott ügyben, úgy a KKV továbbra is marad a vállalkozási fogalomkörben. A KKV-kat érintő X. Cím XXIV. Fejezetbeli innovációk tételes felsorolásban az alábbiak:

• Hibás teljesítési vélelem már esetükben is alkalmazható lesz;
• A kellékszavatossági jogok tekintetében a KKV a hibát a kötelezett költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt;
• Ugyancsak kellékszavatosság körében a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni;
• A KKV kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el (használt dolog esetén itt is lehet kevesebb);
• KKV és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely a Ptk. hibás teljesítésről szóló fejezetnek a kellékszavatosságra és a jótállásra vonatkozó rendelkezéseitől a KKV hátrányára tér el.
• Végül pedig a termékszavatosság szabályai körében fontos változás, hogy a KKV-k is követelhetik a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy a terméket cserélje ki.

Azonban érdemes kitérni arra, hogy a fogyasztókat érintő pozitívumok közül sem élhet mindegyik eszközzel a KKV. A klasszikus értelemben vett természetes személy fogyasztókat ugyanis az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén megilleti a 14 napos, indokolás nélküli elállás joga a vállalkozásokkal szemben. Erre a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet[7]  ad felhatalmazást, amely azonban csupán a Ptk.-nak a már emlegetett Értelmező Rendelkezéseiben definiált vállalkozás és fogyasztó fogalmakra hivatkozik.[8] Ez tehát azt jelenti, hogy ez a speciális fogyasztói elállási jogosultság továbbra sem illeti meg a KKV-kat.

Hasonló okból az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet által előírt fogyasztói termékvásárlások esetén alkalmazandó kötelező jótállási idő és jótállásból eredő jogok érvényesítéséhez kapcsolódó szabályok sem voltak alkalmazandóak a KKV-k esetében. Azonban a Magyar Közlöny 157. számában[9] megjelenő 415/2025. (XII. 23.) Korm. rendelet módosít ezen a helyzeten és a fent említett 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdését akként módosítja, hogy a rendelet szabályait rendeli alkalmazni immáron a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró mikro-, kis- és középvállalkozásokra is. Ez azt jelenti, hogy ezen jogszabálymódsítással a kötelező jótállás szabályai kiterjednek a KKV-kra is, ha azok nem üzleti célra vásárolnak tartós fogyasztási cikket a rendelet-módosítás 2025. március elsejei hatálybalépését követően.

Az még fontos kérdés, hogy ez a Ptk. módosítás a gyakorlatban és a hierarchiában alacsonyabban álló jogszabályok szintjén milyen változásokat fog magával hozni, hiszen a Ptk. módosítás indoklásából egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a részletszabályok külön rendeletben kerülnek majd meghatározásra. Valamint az is kiemelt gyakorlati kérdés, hogy a vállalkozásnak hogyan lesz lehetősége érvényesíteni ezen jogait.  Ezzel összefüggésben pedig nyilvánvalóan a jogérvényesítési fórumok köre is döntő lehet, hiszen a jelenlegi Ptk. szabály értelmezéséből arra lehet következtetni, hogy a KKV-k akár általános jelleggel is igénybe vehetik a fogyasztóvédelmi békéltető testületeket által kínált vitarendezési lehetőségeket, amennyiben hibás teljesítést észlelnek. Itt az általános jelleg a fontos, ugyanis már a Ptk. módosítást megelőzően is láthattunk példát a Békéltető Testületek eljárási gyakorlatából, hogy bizonyos ügytípusokban már fogyasztónak minősültek a KKV-k.

A KKV-k jogvédelmének gazdasági jelentősége

Ahogy a bevezetésben említettem, a KKV-k tehermentesítése az állam elemi érdeke, hiszen a mikro, kis- és középvállalkozások jogvédelmének erősítésétől okkal várható, hogy azok nagyvállalatokkal szembeni hátránya csökken, így a nagyvállalatok erőfölénye okozta piaci torzulások is enyhülnek, valamint a plusz védelem tudatában a KKV-k nagyobb magabiztossággal lépnek az ügyletkötés talajára és ezzel nagyon jelentősen hozzájárulnak a gazdaság élénkítéséhez.[10] Mindezen indokokból azt a következtetést lehet levonni, hogy az emlegetett tendencia részeként a jogalkotó a KKV-kra vonatkozó jogvédelmi eszközök további kiterjesztését fogja eszközölni a jövőben.

A cikk szerzői: Dr. Kiss Gábor jogi referens és Dr. Herdon István LL.M. irodavezető ügyvéd, gazdasági jogi szakjogász.

A cikk eredeti megjelenési helye: https://jogaszvilag.hu/cegvilag/jogi-megoldasok-a-mikro-kis-es-kozepvallalkozasok-mukodesenek-tamogatasara/